06/04/2022

Már több, mint 6 millió ügyfél és 132 szolgáltató.

Kezünkben a Világ!

Nem csak a szűken vett régióban, hanem világszinten is egyedülállóan innovatív a működési modell, mely alapján az országosan egységes mobilfizetési megoldást nyújtó Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) kialakításra került.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett rendszer 2014. július elsejével indult azzal a céllal, hogy biztosítsa a magyarországi közterületi parkolás megfizetését, az autópályamatrica és használatarányos útdíj mobiltelefonon történő megvásárlását. A szolgáltatások köre azóta is folyamatosan bővül: elsőként az úgynevezett zárttéri (tehát nem közterületi, hanem például sorompóval leválasztott, vagy bevásárlóközpontokban megvalósuló) parkolás díjának a megfizetését, ezt követően számos kulturális létesítmény belépőjegyeinek és bérleteinek mobilfizetéssel való kiegyenlítését tette lehetővé a rendszer a nagyközönség részére.

2019 júniusában újabb jelentős mérföldkő volt a közlekedési mobiljegy indulása, mely a közösségi közlekedésben használható jegyek, bérletek mobilapplikáción keresztül megvásárolható formája. Mobiljegyet első lépésként a budapesti 100E reptéri járatra lehetett váltani, majd mind a közlekedési szolgáltatók, városok, mind a viszonteladók köre folyamatosan bővült: 2020. májusára a szolgáltatás elérte az országos lefedettséget. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a szolgáltatáshoz kapcsolódó viszonteladók applikációja segítségével a jegy bárhol, bármikor megvásárolható, akár közvetlenül a járat indulása előtt is a megállóban, kényelmi díj, vagy felár nélkül, rövid idő alatt.

A folyamatos műhelymunka, a szolgáltatókkal és a felhasználókkal való közös gondolkodás azóta sem állt meg, számos pilot projekt indult például intelligens parkolási és behajtási megoldások fejlesztésére, elkészült a hazai fenntarthatóságot támogató Zöld Tárca prototípusa, mely lehetővé teszi, hogy például a már említett közlekedési mobiljegy szolgáltatásban elérhető jegyekre lehessen váltani a fogyasztók PET palackjait.

A rendszer jelenleg 42 viszonteladót és 132 szolgáltatót kapcsol össze különböző szolgáltatási szektorokban, az országos és kiterjedt ökoszisztéma több, mint 6 millió ügyfélnek nyújt jelentős könnyítéseket a hétköznapi élet számos területén. A digitális értékláncokat létrehozó megoldás tehát európai- és világszinten is példaértékű: egyszerű, készpénzmentes és biztonságos fizetési alternatívát jelent a felhasználók legszélesebb köre számára, hozzájárul a magyar digitalizációs törekvésekhez, a lakosság edukációjához, illetve jelentős digitális gazdaságfejlesztési hatással bír.

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram